Mivel az élelmiszer-feldolgozás az élelmiszer ellátás biztonságában kulcsszerepet tölt be, alapvető fontosságú az Irinyi Tervben is kiemelt ágazat fejlesztése. Ennek érdekében biztosítani kell a hazai adottságoknak és hagyományoknak megfelelő, a mezőgazdasági alapanyag háttér sokszínűségét figyelembe vevő és azt kihasználó élelmiszeripari feldolgozó ágazat talpra állítását, versenyképességének javítását. Jelen felhívás célja, hogy komplex beruházások támogatásával, vissza nem térítendő támogatás és visszatérítendő pénzügyi eszköz támogatásként kedvezményes kamatozású kölcsön együttes biztosítása révén biztosítsa az élelmiszeripari feldolgozó középvállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítését, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatását, a területi különbségek csökkentését, a térségi felzárkóztatást és a helyi gazdaság megerősítését. A támogatott beruházásnak olyan kapacitásbővítést kell eredményeznie, amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforrás-hatékonyságot.
- Főoldal
- Vállalkozások
- Működő
- Kombinált termékek
- GINOP-1.2.6-8.3.4-16 Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hitel (A BENYÚJTÁSI HATÁRIDŐ LEJÁRT!)
GINOP-1.2.6-8.3.4-16 Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hitel (A BENYÚJTÁSI HATÁRIDŐ LEJÁRT!)
Kapcsolódó dokumentumok
Weboldalunkon sütiket használunk.
Az MFB kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használ. A weboldalon alkalmazott funkcionális, továbbá harmadik felek (Facebook, Google, Youtube) által használt sütikről bővebb tájékoztatás a "Tájékoztatás a sütikről" gomb megnyomásával érhető el. Tájékoztató a sütikről